Zsidó
A Zsikipedia wikiből
Zsidó. A héber származás magyar megjelölése. A szó kétségtelenül nem magyar, hanem orosz eredetű és a zsidov szóból származik. Az oroszok között már igen régi időkben éltek zsidók, elnevezésüket tőlük vették át a kozárok és az ő közvetítésükkel kerülhetett a magyarokhoz, akik a honfoglalás idején, nyilván csak az itt talált zsidókat (l. Zsidó őslakók) jelölték ezzel az elnevezéssel és nem a kozár zsidókat is.
Az 1922. felfedezett és a XIII. sz.-ból való lőweni ó-magyar Mária-siralomban fordul elő a magyar nyelvben a zsidó szó. Manapság azokban az országokban, ahol az asszimilációs törekvések érvényesülnek, a zsidó szó közjogi és közhasználati felfogásban felekezeti, illetve. vallási vonatkozásaiban szerepel csupán, mivel állampolitikai szempontok a népi, nemzetiségi, vagy faji elhatárolásokat mellőzték. Ennek a felfogásnak az elfogadása kizár minden fajelméletet, vagy nemzetiségi aspirációt, mert a népi származásnak eljelentéktelenítése azzal a kulturális egységgel történik, amelyet a felekezeti különállóságok sem bontanak meg. Felekezeti elosztályozása a zsidó szónak, illetve egyértelművé tevése az izraelita kifejezéssel kétségtelenül a klerikális szemlélet eredménye, ami még olyan országokban is tartja magát, ahol a klerikálizmus ereje az államvallás megszüntetése folytán lehanyatlott. Ez csak azt mutatja, hogy a mai államok szívesen élnek az egyházi politika eszközeivel, amelyek az állampolitika keretei közt a népi egységesítésben nyilvánulnak meg, de a felekezeti különállóságokat domináns erőtényezőnek ismerik el. Főleg az antiszemitafajvédelem törekszik arra, hogy a zsidó szóban a leértékelt faji eredetre utaljon, így hát semmi esetre sem lehet az a klerikálizmusnak, hanem inkább annak a feltörekvő hatalmi aspirációnak a kihajtása, amely a zárt nemzetiségi keretekben akarja érvényre juttatni gazdasági önkényességét egy népi kisebbséggel szemben. A kíméletlen gazdasági programban nem új keletű a zsidó szó faji értelmezésének kiélezése, mert hiszen azokban a középkori időkben, amikor a fajelmélet még ismeretlen fogalom volt, ugyancsak a materiális mozgatóerők levegőbe dobott jelszava volt. Csak az erkölcsi támasztékot kereste a zsidó-ellenes mozgalom az egyháznál, amelyet gyakran megtalált a valláspolitika területén.
A zsidó szó a világháború által teremtett gazdasági és politikai atmoszférában minden országban megkapta azt az értelmezését is, amely népi jellegét is kidomborítja. Ez talán nem annyira a külső hatások folytán jutott érvényre, mint inkább magában a zsidóságságban, amelynek bizonyos rétegei felélesztették a rég kihamvadt népi öntudatukat (l. Cionizmus). Ez a periódus Magyarországon összeesett azzal a korszakkal, amelyben a zsidó szó csak gyűlöletet váltott ki az antiszemita izgatások következtében. A magyar bíróságok joggyakorlata azonban még ezekben a időkben sem változtatta meg a zsidó szóról alkotott és meggyökeresedett felfogást, mert a magyar királyi Kúria már 1988/1924. B. I. számú ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar zsidóság nem faj, nem osztály és nem nemzetiség, hanem a többi felekezettel egyenrangú felekezet. A Kúria ezt az ítéletét így indokolja: „A zsidó szó ennek általánosan elfogadott értelme szerint Mózes vallásának s az ezen hitfelekezetliez tartozóknak megjelölésére szolgál, más fogalmat nem ölel fel.” Ezt a jogfelfogást már nem követhetik az utódállamok joggyakorlatában, mert a trianoni békeszerződés következtében a más impériumok alá került zsidóság is népkisebbséggé lett, mint zsidó nemzetiség. A zsidó szó, mint fogalom tehát ott hivatalosan is nemzetiségi megjelölést jelenthet és csak azért nem általánosítható minden esetben, mert a törvények megengedik, hogy a magyar anyanyelvű zsidó önmaga döntsön afölött, hogy magyar nemzetiségűnek, vagy pedig zsidó nemzetiségűnek vallja magát.
