Talmud
A Zsikipedia wikiből
Talmud (Tanulmány), a zsidóság szent irodalmának az a része, mely a Bibliának, főképp törvényi részének fejtegetésével foglalkozik, de közli azokat a teológián kívül eső témákat is, amelyek ezer éven át, ötszáz évvel Kr. előtt és 500 évig Kr. után foglalkoztatták a zsidó érdeklődést. Rituális és jogi döntéseken kívül tehát régi hagyományokat, bölcseleti gnómákat, mondákat, földrajzi, asztronómiai, orvostudományi, geometriai feljegyzéseket is tartalmaz a Talmud. Mindezek mint szóbeli tárgyalások, spontán megjegyzések kerültek a Talmudba, rendszer nélkül, többnyire az eszmetársulás fonalán. A döntések, írásmagyarázatok, a különböző viták és különböző vélemények, de az évezredes periódus történelmi emlékei és tudományos megismerései is egy forrásból, a hagyományból táplálkoztak. A „hagyományozott Tan” leírása a legrégibb időkben tilalom alatt állt és nemzedék nemzedéknek, iskola iskolának adta át a sok évszázad felszaporodott anyagát. Ennek az óriási hagyománynak megőrzésével egyes mnemonikai művészek hivatásszerűen is foglalkoztak, „medencék, melyek egyetlen cseppet sem eresztettek át”. Később, mikor már nem lehetett az emlékezetre bízni azt az óriási örökséget, leírták és így keletkezett az a monumentális munka, amelyet Talmudnak hívnak. Ez két részből áll: Misná-ból és Gemárá-ból. A tórai törvény értelmezés alakjában oly hagyományok is találhatók a Talmudban, melyek még a Mózes előtti, sémi őskorba nyúlnak vissza (pl. 7 napos gyász Jákob halálánál). Viszont a tórai törvények rövid fogalmazásából azt kell következtetni, hogy értelmezésök már akkoriban is szóbeli hagyomány tárgyai voltak; így pl. az engesztelés napjára a Tóra az önsanyargatást írja elő, de semmiképp sem határozza meg annak formáját, ami arra vall, hogy ez a forma már régen beidegződött a népéletbe és bővebb megmagyarázása fölösleges volt. A Talmud hagyományozói kb. 300-ban Kr. e. tanná néven szerepelnek (l. Tannaiták). Az egyes tudósok véleménye csak irányadó volt, döntő súllyal csupán az iskola (metivta) bírt. Ez törvényhozó és kiközösítő erővel volt felruházva s tagjai csak az autorizáltak (szemicha, kézföltevés által felavatottak) lehettek. Ez a testület legalább 70 tagból állott. A tagok közül tízen külön elnöki tisztséggel bírtak és végrehajtó testületként működtek (résé kalló). A gyűléseket az ünnepek előtti hónapban tartották, amikor tárgyalás alá vették az időközben otthon feldolgozott anyagot; a gyűléseken jelen voltak hátsó sorokban a tanítványok százai és részt vehettek a tárgyalásban, de szavazati jogot nem gyakorolhattak. Előbb a bibliai igék fonalán haladt az előadás és a hozzáfűzött törvénymagyarázat a vallásgyakorlat (Halacha) hagyományos formáját ismertette, később már a bibliai ige szövegében nem gyökerező kérdések özöne került tárgyalás alá. Csak lassanként kristályosodott az előadott anyag kezdetleges rendszerbe. A Bibliának nem törvényi része (haggada, aggada), a moralizáló és történeti anyaga épülés céljára sokkal szabadabb elbánásban részesült; Az aggadai (moralizáló) írásfejtegetés későbbi időkben négy fői irányba ágazódott el. A négy irányt pardész (prász = paradicsomkert) szóban foglalták össze: úm. 1. pesat (egyszerű, szószerinti értelem); 2. remez, allegorikus, rendszerint valamely helyesírásilag fölösleges, vagy különös módon hagyományozott betű célzatos utalásaképp; 3. d’rás, célzatok sokféle más irányban; 4. szód, titkos értelme a betűk számértékének. Ebben az aggadai anyagban sok régi népies hit, történeti adat, bölcseleti vélemény van felhalmozva, de még ma sem tudják szigorú pontossággal eredeti helyeire elosztályozni ezt az anyagot; így találunk néha a babiloni Hammurabi kódexból való jogi képzeteket, melyeket a Biblia más képzetei sem bírtak feledésbe dönteni. A Kr. u. 70-ben bekövetkezett államfelbomlás és szétszóródás után a hagyomány maradt meg egyetlen nemzeti kapcsolatnak. Hillelnek tanítványa, Rabbi Jochánán ben Zakkai állott akkor a testület élén és ez engedélyt nyert Titustól, hogy Jamniában (Javne) nyithassa meg a szanhedrini joghatósággal bíró iskolát. A hagyomány anyagának összegyűjtésével legelőször R. Méir, a mártírhalált halt R. Akiba tanítványa foglalkozott és ő vetette meg alapját a R. Juda hanászi által kb. 200-ban Kr. u. végleg megszerkesztett Misnának, azonban sok anyagnak figyelmen kívül hagyásával, melyet aztán R. Nechemia állított össze Toszefta (toldalék) néven és mely a tételek indokolására is kiterjeszkedik.
A Misna 6 rendre oszlik: 1. A mezőgazdasággal kapcsolatos adózási és jótékonysági törvények. 2. Ünnepek. 3. Női jog. 4. Kártérítések, polgári és büntetőjog (itt foglal helyet a hagyományozás szabályozása és a tanítási etika, Ábót is). 5. Áldozatokról. 6. Tisztasági törvények. Minden rend több traktátusból és minden traktátus több fejezetből áll. De voltak a Misna mellett más gyűjtemények is, melyeket azonban a Misna kizárólagossá vált tekintélye kiszorított. Ilyen kiszorított, apokrifnek mondott gyűjtemények: a Barajták (Misna chicona, künrekedt Misna), melyeket a későbbi vitákban a Gemárában gyakran idéznek ellenbizonyítékkép; és melyeket utóbb Toszefta (toldalék) néven állítottak össze; a többi gyűjtemény nem jutott ilyen jelentőséghez. A Misnát magát épp úgy tették törvényfejtegetés alapjává, mint azelőtt a Tórát. E fejtegetést Gemárának nevezzük, tudósait pedig amóráknak. Öt ilyen amóra-emberöltő szolgáltatja az anyagot a jeruzsálemi Talmud-gyűjteményhez, melynek alapját R. Jóchanán vetette meg. Ennek halála után a hagyományozás hegemóniája Babiloniára (új-perzsa birodalomra) terelődik át. A jeruzsálemi Talmud rendszeresség tekintetében mögötte marad a kb. 500-ban Kr. előtt összeállított babilóniainak, minek következtében a Rabina és R. Ási által rendezett babilóniai Talmud került egyeduralomra, a palesztiniai azonban aggadai anyagának nagyobb gazdagsága, valamint aram dialektusának jellegzetességénél fogva szolgáltat a filológiai kutatásnak kimeríthetetlen kincsesbányát. A babilóniai Gemárában legfőbb tekintélyek Ráv, ki még a Szentföldön R. Juda hanászi előadásait hallgatta s az ő tekintélyével jutott fölénybe vallásos kérdésekben, továbbá Sámuel, ki jogi kérdésekben szerzett nagyobb tekintélyt már azért is, mert jól ismerte a perzsa jogrendszert is és udvari jogtanácsosa volt Nahardeában az exilarchának. A babilóniai Gemárában is keleties rendszertelenség uralkodik, az anyag nem mindig tárgyi kapcsolatban, hanem néha a szerzők azonossága szerint, néha az eszmetársulás fonalán halad, nagyon sok kitérés zavarja az eszmemenetet s ez valamint a stílus szófukarsága, a szóbelileg még értett formuláknak eredetiségükben való közlése nagyon nehézzé teszik a Talmud megértését. Egyes spontán egyéni nyilatkozatok az irodalmi stílus csiszoltságát is nélkülözik.
A Talmudnak a másvallásuakkal szemben tanusított türelmetlenségét és igazságtalanságát rendszerint az értelmükből kivetkőztetett, összefüggésükből kiszakított idézetekre alapítják. Ilyen félreértés tárgya pl. ez a hely: „Pogány (perzsa) földje olyan mint a pusztaság, aki birtokba veszi, az jogot szerzett rá. Miért? Mert a pogány, amint a vételárat kézhez vette, a birtoklás jogát elvesztette, a zsidó pedig addig nem szerezte meg, míg az adásvevési szerződés nem jutott a kezébe. A föld azért olyan mint a pusztaság” (Bába Báthra 54. 1. o.). Pedig itt a zsidó terhére szól a tanítás, mely a perzsa törvényben gyökerezik. Arról van ugyanis szó a szövegben, hogy az adófizetés alól azzal szoktak kibújni, hogy az eladó közvetlen aratás után adta el a földet, amikor még nem érkezett el az adófizetés ideje, a vevő pedig, hogy az adófizetést kitolja, csak az adófizetés határideje után vette birtokba. Ezen időn belül azonban az a veszély fenyegette, hogy egy harmadik személy (a király, a gazdátlan földnek ura), vagy aki az adót le akarja érte fizetni, ráteszi a kezét. (Vö. Guttmann M., „Das Judenthum u. seine Umwelt” 311.1.) Sok előítélet is fűződött az idők folyamán a Talmudhoz. Már 553-ban Justiniánus császár a 145. sz. Novellában megvetőleg emlékszik meg róla, azontúl sok esetben érte egyházi átok és halálos ítélet (máglyán való elégetésre); akadtak azonban keresztény körökben védői is, akik között Reuchlin a legnevezetesebb. Mai nap már Goldschmidt Lázár fordításában a teljes német Talmudot bírjuk. Egyes főbb részeit mások is lefordították és ezzel a Talmudhamisítók aknamunkáját megnehezítették. Magán a zsidóság körén belül a karaiták foglaltak vele szemben ellenséges állást, mivel tanításait nem találták a bibliai igében gyökerezőnek és emiatt különszakadtak a rabbanita zsidóságtól. A talmudi logikai okoskodás valóban nagyon elütő a modern tudományokétól, azonkívül maga a törvényfejtegetés is kazuisztikus, oly esetekre kiterjedő, melyeket a való élet nem nyújt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Talmud-kommentárok
A Talmud szövege úgy nyelvi, mint tárgyi tekintetben sok nehézséget tár a tanulmányozó elé és még több fejtörést okoz azoknak, kik az egyes autorok különböző tárggyal kapcsolatos jogi vagy egyéb természetű felfogásai mögött föltétlen egységet akarnak kimutatni, anélkül, hogy a filológiai jóhiszeműség ezt okvetlenül megkövetelné. Fokozza ezt a nehézséget az az általánosan tapasztalható tény, hogy a Gemára már nem ismeri a Misna eredeti értelmét, más feltevés alapján állva, fejtegetése a Misna intencióival szemben meglepő és idegenül hat azokra, kik e körülményt figyelembe nem veszik. Ez okból igen nagy irodalma keletkezett a Talmud-kommentároknak. Legismertebb a Rásié (Rabbi Selómó Jicchakié), ki 1040. szül. Troyes-ban (Franciaország). Ez előző kommentároknak ügyes felhasználásával, világos stílusával, rövidségével sok régi magyarázatot feledésbe borított, de maga is sok új kérdést tárt fel és hagyott megoldatlanul. Ezek szolgáltattak anyagot egy gyűjteményes kommentár: a Tószáfot (Pótlások) összeállítására. Ebben Rási vejei és unokái jutnak inkább szóhoz. Ez a két kommentár ma is állandó kísérője a hagyományos Talmud-kiadásokban a szövegnek, újabb héber betűtipusban, az ún. Rási-betűben. A Talmud tanulmányozása ezentúl mindjobban a „pilpul” disputatórikus módszer útvesztőjébe vezet, ahol nem az eredeti értelem keresése volt a cél, hanem a felhozott érvek lebírása, virtuozitás az éleselméjű disztinkciókban. A pilpul módszerét főképp Pollak Jákob honosította meg Lengyelországban 1500 körül.
[szerkesztés] Talmudi kódexek
Míg a nyugati országokban a zsidcság a maga elszigetelt helyzetében csak a szöveget nyomon kísérő kommentárok által igyekezett a Talmud szövegének értelmezéséhez eljutni, a mórok kultúrájával érintkezésbe jutott spanyol zsidóság a filozófiai rendszerépítés logikai művészetével is megismerkedve, a Talmud törvényfejtegető anyagát is ilyen rendszeresítő megmunkálás tárgyává tette. Majmuni Mózes (XII. sz. vége) volt e tekintetben úttörő. Ő a különböző traktátusokba szétszórt, de az anyag vagy a logikai elv tekintetében összetartozó anyagot tárgyi elrendezés kedvéért teljesen felforgatja, újjá csoportosítja, az egymással szembenálló nézetek között a kiválóbb tekintélyek véleményét fogadja el és mellőzi legjobb törvényalkotói belátása szerint a kisebb tekintélyek véleményét. Vita helyett kész törvénykönyvet nyújt a Misna Tóra, vagy mások által Jad Hachazáka, „Hatalmas kéz” névvel illetett művében, mely már nem a puszta törvénytételekre szorítkozik, hanem azok vallásfilozófiái alapfogalmakból való levezetésével is remekel. A talmudi diaklektikának Majmuni e rendszeres műve nem vetett gátat, csak újabb anyagot adott az ő állásfoglalása és a talmudi szerzők eredeti elgondolása közötti űr áthidalására. Mint törvénykönyvet a zsidó vallásgyakorlat még idegenkedett döntő tekintélyül elismerni. A reformáció vallásos mozgalmának kellett a zsidóság lelkivilágára is átvetni hullámait, hogy végül egy rendszeresen összeállított, a kérdéseket nyugvópontra juttató és általános elismerésre számító kódex nélkülözhetetlenségének tudatára ébredjen. Caro József 1520 táján átdolgozta Jákob ben Asernek előzően megjelent Árba Turim (röviden Tur) c. kódexét és ez Sulchan Áruch c. alatt általános uralomra jutott legalábbis a keleti zsidóságnál, de a nyugati zsidóság számára is kisebbszerű módosítások árán sikerült azt Isszerlesz Mózesnek alkalmazhatóvá tennie.
[szerkesztés] Talmud-tudomány
A XIX. és XX. sz. érdeme, hogy a Talmudot is a Bibliához hasonlóan filológiai módszerrel teszi tanulmányozás tárgyává. Ez a módszer függetleníti magát a hagyományos felfogásoktól és szakítva minden előzetes feltevéssel, magának a szövegnek meghallgatásától várja a feleletet arra, hogy szerzői mit akarnak mondani, miért, milyen eszméknek hatása alatt, milyen korviszonyok között, milyen tanokkal szemben vallották tanaikat, milyen idegen képzetvilág gyakorolt rájuk hatást. Természetesen kénytelen néhol a szövegben is nehézségeket vagy ellentmondásokat felfedezni és azokból elsősorban az eredeti szöveg kiadásától várja a kellő felvilágosítást (Müncheni kódex után Strack adott ilyen relatíve legjobb szöveget). Segédeszközül szolgál a talmudi nyelv grammatikai és szótári ismerete; a szókincset magából a Talmudból kell az ismert módszerekkel megfejteni és e tekintetben nélkülözhetetlen az aram, görög, latin, perzsa nyelveknek ismerete. Az Áruch c. talmudi szótár számos átdolgozása után a magyar Kohut Adolf adta ki Áruch Completumát és ugyancsak a magyar Krausz Sámuel a talmudi latin-görög szavak szótárát azoknak etimológiai, átírási és áthangoztatási szabályaival. A talmudi fogalmak enciklopédiáját a magyar Guttmann Mihály adja ki Clavis talmudis c. alatt füzetes vállalatban. A Talmud teljes szótárát Lewy adta ki. A Talmud azonkívül csaknem minden tudományhoz szolgáltat tudománytörténeti anyagot. Ezért az újabb kor főképp enciklopédiákban (Jewish Encyclopaedia, Ocár Jiszráel) és folyóiratok százaiban dolgozza fel a Talmud orvosi tudományát, természettudományát, földrajzi adalékait, mondáit, bölcseletét stb. A Talmud aggadai részének rendszeres irodalomtörténeti feldolgozását nyújtja a magyar Bacher Vilmos az ő forrásmunkává vált műveiben: A tannak aggadája, A palesztinai amorák aggadája, A babiloni tannák aggadája. Igen jelentékeny szolgálatot tesznek a további kutatásoknak a magyar Lőw Immánuel művei, amelyek a talmudi állattanról és növénytanról nyújtanak rendszeres áttekintést. A Talmudnak a Biblia írására, kanonizálására és szövegkezelésére vonatkozó adatait a magyar Blau Lajos dolgozta fel, míg számos más talmudi tanulmánya a Talmud babonáját, jogrendszerét, házasságjogát, liturgiáját állítja szellemtörténeti megvilágításba. Klein Sámuel érsekújvári főrabbi, később a jeruzsálemi héber egyetem tanára, bibliai és a talmudi korok geográfiájának jeles kutatója és kutatásainak eredményeiről több kitűnő munkát írt. Az összehasonlító irodalomtörténethez szolgáltat becses adalékokat a magyar Heller Bernátnak a mese vándorlását és a Talmudban való változatát kimutató alapvető műve.
[szerkesztés] Talmud-kiadások
A Talmud-kiadások teljes kéziratos kódexe Münchenben, részlegesen pedig Flórencben, Rómában, Karlsruheban. Oxfordban, Párizsban, New Yorkban és Hamburgban van meg, a jemzsálemi Talmudé pedig csupán Leydenben. A müncheni kódexet kiadta Raphael Rabbinowitz (München 1868–1886., 15 köt., a 16. kötetet H. Ehrentreu, Przemysl 1897). A babiloni Talmud első kiadása volt 1488-tól kezdődően Soncinoban és Pesaróban: ezt követte az époly híres bornbergi Talmud 1531. és 1548.; a Giustiniai-féle, Venezia 1546–51.; Sabbionetta 1563. és köv., Konstantinápoly 1583. és köv.; Basel 1578–81; Krakkó 1602–1605., 1616–20. és 1617–39., mely utóbbi teljes. Továbbiak: Amsterdam 1644–48., Frankfurt a. Oder 1697-99., Amsterdam 1714–19., Frankfurt a. M. 1720–22., mely utóbbi valamennyi nagyszámú későbbi folio-kiadás alapja. Ilyen 12 kötetes Talmud-kiadások: Prága 1728–39, Berlin és Frankfurt a. O. 1734–39., Amsterdam 1752– 1765, Sulzbach 1755 – 63. és 1766 – 70., Wien 1791-97., 1806–11., 1830–33., 1840–49., 1860–73., Dyrhnfurth, 1800–04, 1816–21, Slavita (Oroszorsz.) 1801–06., 1808–13.,1817–22., Prag 1830-51., 1839–46., Wilna és Grodno 1835 – 1854., Csernowitz 1840–1849., Zsitomir 1858–64., Varsó 1854-64, 1863–67., Wilna 1859–66., Lemberg 1860–65., Berlin 1862–68., Stettin 1862. és köv. A leghíresebb Talmud-kiadás a Romur testvéreké Wilnában 1886. és köv. A jeruzsálemi Talmud első kiadása Veneziában jelent meg 1523. és köv. években, utána Krakkó 1609., Zsitomir 1860–67., Piotrkow 1898–1900. Legjobb a Luncz-féle, mely a század elejétől kezdve Jeruzsálemben jelent meg. A jeruzsálemi Talmud 20 traktátusát Ugolino latinra fordította Thesaurus Antiquitatum Sacrarum c. szériája XVII., XIX. és XXX. köteteiben 1755–65. Teljes francia fordítása Moise Schwabtól Le Talmud de Jerusalem o. 11 köt. Párizs 1871–89. A Babiloni Talmud részleges fordítása Aug. Wünsche drezdai prot. lelkésztől származik, s címe „Der Babilonische Talmud in seinen haggadischen Bestandteilen I.–III.” 1886–89. Teljes és hű német fordítása és vokalizáló héber-arameus szövegkiadása Lazarus Goldschmidtől a bombergi szöveg alapján Berlinben jelent meg 1898-tól kezdve 12 kötetben. Rodkinson részleges angol fordítása (1904) hibás. L. Amorák, Tannák, Baboreusok, Gáóni korszak és Etika.
[szerkesztés] Traktátusok
A Talmud a Misna-szöveg alapján oszlik traktátusokra. Maga a Misna 523 fejezetből áll s a következő részekre oszlik: I. Zeráim (Vetések) mely a köv. szedárimből áll: Beráchót, Péah, Demai, Kiláim, Sebiit, Terumót, Maászerót, Maászér, Sóni, Challa, Orla, Bikkurim. II. Moéd (Ünnepek): Sábbát, Erubin, Peszáchim, Sekálim, Jóma, Becá, Rós Hásáná, Taánit, Megilla, Móéd Katán, Chagiga. III. Násim (Nők): Jebámót (levirátusi házasság), Ketubót (házassági jog), Názir (fogadalmak), Gittin (válás), Szóta, Kiddusin. IV. Nezikin v. Jesnót: Bába Káma, Bába Mecia, Bába Báthra, Szanhedrin, Makkot, Sebbuóth, Edujót, Abóda Zára, Ábót. V. Kodásim: Zebóchim, Menáchót, Chullin, Bechórót, Arákin, Temura, Keritót, Meillah, Támid, Middót, Kinnim. VI. Tohorót: Kelim, Oholót, Negáim, Parah, Tohorót, Mikváót, Nidda, Maksirin, Zábiin, Tebul Jóm, Jadáim, Ukzin.
A Misna és Talmud legfőbb kiadásai és kommentárjai: 1. Misna-kiadások: Első Misna-kiadás Nápoly 1492., fo., Maimonidész kommentárjaival; ezt követték Venezia 1546–50. fo.; uo. 1549. qu., Bertinoro kommentárjaival; Riva di Trento 1559. fo.; Sabbionetta és Mantova, Maimonides és Bertinoro komm. 1559–63. qu.; Venezia 1606. fo. Attól kezdve máig számos kiadása van. A XIX. sz.-ban Maimonidésznek az arab eredetiből héberre fordított kommentárját átjavította J. Derembourg párizsi egyet. tanár. A további kommentárok közül főbbek: Áser ben Jechiel (Toledo 1327), kiadták Amsterdamban 1714–16.; Sámson de Sens és Jomtób Lippman Heller kommentárjai. Fordításai: Misna sive Totius Hebraeorum Juris, Rituum, Antiquitetum ac Legum Oralium Systema cura clarissimorum Rabbinorum Maimonidis et Bertinoro Commentariis Integris; quibus accodunt variorum auctorum Notae ac Vertiones in eos edidorunt codices; Latinitate donavit ac Notis illustravit Guilelmus Surenhusius. Amsterlodami 1698–1703. Vol. 6. fo. Ez a kiváló kiadás nemcsak a teljes héber szöveget és a latin fordítást, hanem a kommentárokat is tartalmazza. Teljes német fordítás „Mishnayot” c. Berlin 1832-34. qu. 6. köt. Ezen kívül van egy vokalizált héber szövegű és teljes német fordítással ellátott Michna-kiadás is, azonkívül: Joh. Jao. Rabé „Michna oder der Text d. Talmuds übersetzt u. erläutert”. 6. k. qu. Onolzbach 1760–63. Újabbak: D. Hoffmann és E. Baneth berlini rabbiszemináriumi professzoroktól szintén konfrontális szöveggel, Vittorio Castiglioni v. római olasz nagy. rabbitól pedig olasz fordítás.
[szerkesztés] Irodalom
A Misna és Talmud-kiadások l. a szövegben. Mindkettő tanulmányozásához a nagyszámú irodalomból a köv. a legfontosabbak: Z. Frankel, Hodegetica in Michnam (Leipzig 1859); ua., Introductio in Talmud Hyerosolitanum (Breslau 1870); J. Brüll, Mebo ha-Misna (Frankfurt a. M. 1876–85. 1.–II.); Joach. Oppenheim héber bevezetése (Pressburg 1882); Abr. Geiger, Lehrbuch. z. Sprache d. Mischna (Breslau 1845): L. A. Rosenthal, Über den Zusammenhang d. Mischna. Ein Beitrag z. Entstehungsgeschichte d. Mischna (1891–92); ua., Der Mischna, Aufbau u. Quellenforschung (1903). Az egész Talmudra vonatkozóan.: Z. Frankel, Beiträge z. Einleitung in den Talmud (Monatsschr. 1861); W. Brüll, Die Entgtehungsgeschichte d. Babylonischen Talmuds als Schriftwerks (Jahrbuch 1876); E. Bishoff, Talmud-Katechismus (Leipzig 1904); ua., Kritigche Geschichte d. Talmud-Übersetzungen (Frankfurt 1899); Bacher Vilmos, Exegetische Terminologie d. jüdischen Traditions-literatur I.–II. (Leipzig 1899–1905): ua., Agada d. palestinäsischen Amoräer; ua., Agada d. Babilonischen Amoräer; ua., Agada d. Tannaiten; H. L. Strack, Einleitung in den Talmud (2. kiad. Leipzig 1894; Mielziner, Introduction in the Talmud (Cincinnati, több kiad.). A két utóbbi teljes bibliographiával.
