Asszimiláció
A Zsikipedia wikiből
A cikk 1929-ben íródott, a "mai", "mostani", "jelenlegi" kifejezések tehát akkorra vonatkoznak.
Asszimiláció. E kifejezés alatt általában egy társadalmi kisebbségnek a környező többséghez, annak kultúrájához és civilizációjába való beolvadása értendő, amikor a kisebbség a többség tulajdonságait veszi fel lassanként, saját népi tulajdonságainak és szokásainak fokozatos elhagyásával. Az asszimilációnak tehát a kultúrfejlődésben, különösen azonban a zsidóság életében, rendkívül nagy szerepe van. A zsidóság törénete azt bizonyítja, hogy bár a környező kultúrnépekkel való közlekedéstől, sőt kulturális érintezéstől sem zárkózott el s annak kezdettől fogva kimutatható hatása van a zsidóságra (Asszíria, Babilónia, Perzsia és Egyiptom), mégis bizonyos tekintetben, legalább a monotheismust illetőleg zárkózottságot mutatott mindezen népekkel szemben, még oly időkben is, amikor azoknak államterületén élt. A babilóni fogság élénk bizonyítéka ennek, de az alexandriai kornak az egész akkori kultúrvilágon szétszórt zsidósága is kétségtelen bizonysága annak a ténynek, hogy a zsidóság nagyobb része a görög szellemi áramlatok megismerése mellett is meg tudta óvni magát a felszívódástól, míg egy másik rész kétségtelenül elmerült a környező népek között. Valahányszor erős külső kultúrális és gazdasági természetű hatás érintette közelről a zsidóságot, úgy a görög-római, mint az arab kultúrák területein, mindig volt egy erős belső áramlat a zsidóságon belül, mely a valláshoz és a fajhoz való tartozást megőrizte s kiegyenlítette a környező kultúrák felszívó hatását.
Másik történelmi megállapítást abban a jelenségben lehet megtalálni, hogy valahányszor kedvező volt az államhatalom a zsidósággal szemben s jogokat, majd jogegyenlőséget biztosított számára, annál nagyobb volt az asszimilációra való hajlandóság a zsidóságban, így különösen a XIX. sz. vége óta, a Napóleon nevéhez fűződő korszakig láthatjuk ezt kézzelfoghatóan. A XIX. sz. elején és első felében a gettók kapui halomra dőltek, a zsidóság állampolgári jogainak és kötelességeinek teljességéhez jutott Európaszerte, Oroszország és Románia kivételével s ehhez képest az asszimuláció óriási méreteket öltött, míg az elnyomatás alatt szenvedő oroszországi nagyszámú zsidóság körében csupán a nyolcvanas évektől kezdve jelentkezett az, de csak szórványosan s akkor is egyidejűleg egy erős zsidónacionalista szellemű mozgalommal, mely akaratlanul is szülője lett a modern cionizmusnak . A mondott körülményt, hogy a liberalizmus és a liberális törvényhozás miképp erősítette az asszimulációt, minden európai állam zsidósága fel tudja mutatni. Éppen a teljes jogegyenlőség váltott ki bizonyos jogosult igényeket a zsidóságból, amelynek tagjai állampolgárságuk tudatában úgy politikai, mint gazdasági téren ki akarták venni a részüket, de ily esetben mindig ott volt az örökös akadály: a zsidóság, mint felekezet. Ennek feladása, csekély számú kivételtől eltekintve, mindenütt észlelhető Közép-Európában, ahol a zsidó, felekezetéhez való tartozása miatt, állami tényező nem lehetett 1918 előtt s a csekélyszámú kivétel itt csupán megerősítette a szabályt. Még Angliában is, Beaconsfield lord csupán kikeresztelkedés útján érhette el vezető szerepét, jóllehet nála az asszimuláció mérhetetlenül csekélyebb méretű volt, mint akárhány kisebb jelentőségű zsidó vallásban megmaradt miniszternél és államvezetőnél, miután ő a zsidósághoz, mint fajhoz való tartozását és ragaszkodását egyenesen az európai civilizációt lekicsinylő gőggel hangoztatta számos írásában és megnyilatkozásában.
Vannak államok, melyeknek zsidósága egészben véve a legteljesebben asszimilálódott, így 1870 óta Olaszország zsidósága, mey addig a legnagyobb számú héber nyomdákat és zsidó intézményeket bírta, a vallásoktatás megszüntetése miatt rövid idő alatt teljesen átidomult. A statisztikailag kimutatható 50 és 100,000 közt ingadozó zsidólétszám s az üresen maradt vidéki zsidó templomok és telkek bizonyítják ezt, de azért az egész zsidóság beolvadásáról itt sem lehet beszélni. A történelemben ismert legnagyobbszerű beolvadások voltak az inkvizíció borzalmai következtében történt beolvadások Spanyolországban, Portugáliában, továbbá Dél-Franciaországban a XV. sz.-tól kezdve, végül Dél-Olaszországban és Szicíliában, mely az inkvizíció kezdetén (1480) aragoniai terület volt s ahol előzőleg másfél évezrednél hosszabb ideje nagyszámú zsidóság élt, melynek nyomai alig maradtak, csupán az irodalomban és levéltárakban. Az újabb korban éppen a vegyes házasságok révén ért el az asszimuláció és az annak nyomán járó beolvadás ezekhez hasonló arányt a skandináv államokban, Olaszországban, Franciaországban és Németországban, míg a növekvő és leginkább számottevő Anglia és Amerika zsidósága körében csupán szellemi téren érvényesül az asszimuláció. Teljes mértékben sem a szellemi, sem a politikai és gazdasági mozgalmak vagy jelenségek (elnyomatás vagy annak ellenkezője, a legteljesebb szabad érvényesülés) nem tudják a zsidóságot oly mérvű asszimilációra késztetni, hogy az saját magát teljesen feladja. Ennek okait fentebb láttuk s azok ma is fennállanak.
Minden állam zsidóságánál megvannak azok a levezető csatornák, ahol az érvényesülésre törtetők – akár politikai, akár gazdasági téren – elhagyhatják a zsidóságot s felszívódhatnak a majoritásban; ámde mindenütt megvannak a vallásos tradíciók őrhelyei és intézményei is. Ezt láthatjuk például a két nagy román állam, Francia- és Olaszország tipikusan asszimulációs zsidóságánál. Itt a vidék rovására a nagyvárosok zsidósága intézményeivel együtt erősen tartja magát. Kérdés, amellyel kiváló írók foglalkoztak, hogy a zsidóságnak, mint felekezetnek elhagyása, helyesebben a zsidóságnak a külvilág előtt való elfeledtetése vagyis elárulása (anyagi előnyökért és az ezzel egyenértelmű társadalmi érvényesülésért) valóban és jobban asszimilálja-e az illető zsidót, mintha hiténél és fajánál nyíltan megmarad, de mint államának hű polgára a lakosság szokásait és civilizációját teljesen felveszi nemzedékeken át? Erre a kérdésre határozott nemmel kell felelni, mert ez nem csak az antiszemiták felfogása, hanem a zsidósággal szemben jóindulatú keresztény íróknak és tudósoknak, sőt maguknak a zsidóknak, néha pedig (Heine, Börne, Disraeli) maguknak a kitérteknek is meggyőződéses véleményük. Nem kétséges, hogy a zsidóság, bármely hosszú és szenvedésteljes utat futott is be az évezredek viharai alatt, és bármennyire igaz is, hogy a legkülönbözőbb civilizációkat és kultúrákat nem csupán külsőleg és külsőségeiben, hanem belsőleg és lelki megnyilatkozásaiban is magáévá tette: mégis megmaradt benne több olyan tulajdonság, melyet nem ok nélkül lehet a zsidók faji tulajdonságainak nevezni.
Az asszimiláció eredménye kétségtelenül a zsidóság egy részének leválása volt valamennyi államban kisebb vagy nagyobb mértékben. E tekintetben Közép- és Kelet-Európa lép ma a régebbi Nyugat-Európa helyébe. Másrészt az asszimiláció következménye a zsidóság erkölcsi, faji és felekezeti öntudatának reneszánsza az egész világon, még ott is, ahol elenyésző csekély a létszáma és legnagyobb a jóléte. Ezt az az átérzett tudat adja meg, hogy ismerjük és tudatában vagyunk annak, hogy a zsidóság mit adott a világnak. Az asszimilációnál meg kell említenünk még az amerikai antropológusok azon észrevételét, mely szerint a bevándorló orosz zsidóság maga – s nem csupán a következő nemzedék – annyira asszimilálódik az akklimatizálódás s a miliő-viszonyok következtében, hogy az a koponyamérések adataival bizonyítható. Magyarországon a szellemi asszimiláció a negyvenes évek eleje óta rohamosan tart, de a zsidóságra nézve káros hatása csupán az utóbbi években a nagyarányú megkeresztelkedésekben és a vegyes házasságok okozta elidegenedésben észlelhető. Egészbenvéve azonban éppen az utóbbi nyolc évnek a zsidóságot súlyosan érintő és sértő intézkedései megszigorították a zsidóság belső életét és a zsidóságukhoz ragaszkodó óriási többségnél az asszimiláció régebbi útját zárták el. Az asszimiláció problémáját ölelik fel Max Brod Die Jüdinnen és Arnold Beér c. regénye, Bernstein színművei, André Spiró Quelques Juifs és az amerikai L. Lewison Up-Stream és Israel; Arthur Schnitzler Der Weg ins Freie c. regénye, Ujvári Péter: Az új keresztény és A túlsó parton című regénye és számos novellája, Israel Zangwill Dreamers of the Ghetto-ja és Nordau Dr. Kohl c. színműve.
[szerkesztés] Irodalom
Fr. von Herz, Rassenfrage (2. kiad. 1926); J. Zollschan, Die Rassenprobleme (1913); Herzl és Nordau iratai, főképp Nordau, Zionistische Schriften (2. kiad. 1923); Adolf Böhme, Die zionistische Bewegung (2 köt. 1920–21); Hans Kohn, Vom Judentum (1913). Ezeken kívül l. az Antiszemitizmus címszó irodalmát, továbbá Graetz XII. és Dubnow Weltgeschichte d. jüdischen Volkes c. művét.
